MAGYARORSZÁGI UKRÁNSÁG KRÓNIKÁJA TÁRSADALMI KILÁTÓ TÖRTÉNELEM
AZ 1932-1933-AS HOLODOMOR KULTÚRA UKRÁN KONYHA RECEPTJEI ARCHÍVUM
A Világszövetség megnyitja kapuit
 
Kisebbségek hónapja Vácott
 
Vasárnapi iskola Várpalotán
 
A Ferencváros ünnepén
 
Vasárnapi iskola Várpalotán
skola
Várpalotán (Veszprém megye) újabb siker koronázta a városi ukrán önkormányzat munkáját. Az itteni közösség szeptember 26-án indította el az ukrán vasárnapi iskola első osztályát.
 A Magyarországon élő ukránok számára a következők miatt értékes ez az esemény: a várpalotai ukrán önkormányzat alig két esztendős, és a közösség csak mostanában szerveződik. Ez a leginkább a városban megrendezett civil és kulturális rendezvényeken tapasztalható. De minden olyan szervezetnek van jövője, amelyik gondoskodik a nemzettudattal felvértezett fiatal utánpótlás neveléséről. Várpalotán és környékén megvan erre a lehetőség, mert mintegy 40 ukrán család él itt.
 Hartyányi Jaroszlávának, a MUKE elnökének véleménye szerint itt érdemes volt létrehozni a vasárnapi iskolát. Az itteni ukrán szülők úgy gondolják, hogy az iskolának legalább 15 tanulója lehet.
 Szeptember 26-án meghívták Várpalotára a MUKE vezetőit, akik nem érkeztek üres kézzel a gyerekekhez. Ukrán nyelv és irodalom, történelem, stb. tankönyveket hoztak.
 A Várpalotán élő ukránok sajnos, nem rendelkeznek saját helyiséggel, ezért kezdetben Szabó Ludmilla városi ukrán önkormányzati elnök lakásán tartják a vasárnapi iskola foglalkozásait. Ez azonban nem mérsékli a szülők és a gyerekek lelkesedését. Úgy tervezik, hogy hetente fogják látogatni az iskolát. Egyelőre hét, különböző életkorú gyerek jár az iskolába. – Ha sikerül legalább nyolc azonos életkorú gyereket – mondjuk hatéveseket – összegyűjtenünk, akkor a törvény értelmében nemzetiségi osztály indulhat valamelyik magyar általános iskolában – mondja Hartyányi Jaroszláva.
 A várpalotai ukránok oktatása stabil alapokon áll. Ezt megerősítették az iskolások szülei és az intézmény szervezői is. A Várpalotán élő ukrán közösség kezdetben a saját erejéből kívánja megszervezni a foglalkozásokat és az oktatási folyamatot, nem tartva igényt a városi önkormányzat anyagi támogatására. – Az idő majd megmutatja, milyen irányban lépjünk – osztották meg velünk a jövőre vonatkozó terveiket a pedagógusok. A várpalotai ukránoknak először jó és elismerésre méltó munkával kell bizonyítaniuk, s csak aztán gondolhatnak állami támogatásra – fejezték ki egyetértésüket a MUKE vezetői. Mindenek előtt ez azt jelenti, hogy idővel növelhető a tanulói létszán, a gyerekek csoportokra bonthatók, és speciális program szerint tanulnának a gyorsabban haladók. Az elgondolással egyetért Szabó Ludmilla, az ukrán városi önkormányzat elnöke is, aki elmondta, hogy szeretnék bevonni az oktatási folyamatba azokat az ukrán szülőket is, akik Várpalota környékén, a közeli falvakban élnek. A MUKE hathatós segítséget ígért ebben az ügyben a várpalotaiaknak.
 Az országos önkormányzat azonban nagyobb terveket dédelget. Szándékában áll segíteni a vasárnapi iskolák szervezésében és a pénzügyi feltételek megteremtésében más városokban, pl. Miskolcon is. E téren a görögök és lengyelek voltak az úttörők. Létrehozták nemzetiségi iskoláikat, amelyeket bejegyeztettek az Oktatási Minisztériumban. A vasárnapi iskolák helyi hálózatának bővítésével az ő tapasztalataikat szeretnék felhasználni a Magyarországon élő ukránok.
 A MUKE tervei szerint várhatóan már ez év októberében megnyílik a vasárnapi iskola Miskolcon (Borsod-Abaúj-Zemplén megye). Célunk: ösztönözni a helyi ukrán önkormányzatokat arra, hogy gyűjtsék a vasárnapi iskolák szárnyai alá a fiatal ukrán nemzedéket, hiszen a gyerekek körében végzett nevelőmunka nélkül nehéz elképzelni az ukrán kisebbségi lét jövőjét Magyarországon – vélik a MUKE vezetői.
 
Tudósítónktól
 
Másodközlés esetén hivatkozzon a HROMADA - ra