|
Találkozó a főügyésszel
Június elején munkalátogatást tett Magyarországon Szvjatoszláv Piszkun ukrán
főügyész. Itt-tartózkodása során ellátogatott a Magyarországi Ukrán Kulturális
Egyesülethez, ahol találkozott Hartyányi Jaroszlávával és Kravcsenko Györggyel,
az Egyesület és az Ukrán Országos Önkormányzat vezetőivel, valamint a sajtó
képviselőivel. Az újságírók többek közt a nagy visszhangot kiváltó bűnügyekről,
"narancsos forradalomhoz" vezető választási csalásokról, Viktor Juscsenko
elnökjelölt megmérgezéséről és Georgij Gongadze újságíró meggyilkolásáról
kérdezték a főügyészt.
Az ukrán főügyészt azonban egészen más, a fentebb felsoroltaknál nem kevésbé
hangzatos ügy hozta Magyarországra.
Az ukrán főügyészség sajtószolgálata jelentette, hogy Kárpátalján bűncselekményt
követett el az Ózon nevű vállalkozás, amely négyezer tonna első kategóriás
veszélyességi fokozatú mérgező vegyi anyagot hozott be az országba. A
legmagasabb veszélyességi fokozatba sorolt hulladékot négy éven át szállították
Ukrajnába "hőálló tömítőanyag" gyanánt. A szakemberek szerint különösen a
gyerekeket és a terhes anyákat veszélyezteti a káros hatását tíz esztendeig őrző
hulladék, amelyet a szabad ég alatt, zsákokban tárolnak 2001 óta, és a zsákok
egy része már sérült.
Az ukrajnai sajtó értesülései szerint az Ózonhoz köze van Gajdos István
képviselőnek, az USZDP egykori tagjának, aki Juscsenko győzelmét követően
átlépett az Ukrán Szocialista Pártba. A cikkek rámutatnak, hogy Kárpátalján nem
titok: Gajdosnak az USZP frakcióba történő felvételéért a ma Magyarországon
hatalmon lévő szocialisták jártak közben, ami nem véletlen, hiszen a veszélyes
hulladék egyik legnagyobb exportőre éppen Magyarország.
Gajdos tagadja, hogy bármi köze lenne az Ózonhoz.
Az ukrán önkormányzat vezetőivel folytatott beszélgetés során Szvjatoszláv
Piszkun elmondta, hogy többek közt erről is beszélt a Magyar Nemzetnek adott
terjedelmes interjúban.
- A magyar olvasók tudomást szerezhettek arról, hogy az országból négyezer tonna
veszélyes vegyi hulladékot szállítottak Ukrajnába. A hulladék betegségeket okozó
nehézfémekből, vegyipari melléktermékekből áll. Összegyűjtötték egész Európából,
és bevitték Ukrajnába. A főügyészség csak néhány napja szerzett tudomást a
szállítmányról, amelyet alaposan át kellett vizsgálni, hiszen hivatalosan
műtrágya és valamennyi vegyi anyag szerepelt a papírokon. Gondoljanak bele:
négyezer tonna, 100 vagonnyi, két vasúti szerelvény első kategóriás veszélyes
anyag! A párolgás során a veszélyes anyagok kikerülnek a levegőbe, és öt éven
belül mindenki meghal, aki a szabadtéri lerakó közelében él! Emlékezzenek a
szavamra: ez lesz az évszázad bűnügye!
Ezt követően szóba kerültek a tavaly októberben, az elnökválasztáson elkövetett
csalások. A találkozó részvevőit nyugtalanítják azok a hírek, melyek szerint
amnesztiában részesülnek a választói törvény megsértői. A főügyész úr kifejtette
ezzel kapcsolatos álláspontját.
- Az amnesztiát Jurij Lucenko belügyminiszter javasolta, de kizárólag csak
azokra vonatkozna, akik utasításra követték el a törvénysértést. Ezek többnyire
egyszerű emberek, akiknek munkahelyi vezetői vagy a rendőrség parancsolta meg,
hogy kérjenek igazolást, és ne a lakhelyükön szavazzanak, hanem, mondjuk
Luhanszkban vagy Lvovban. Még az utazási költségeiket is megtérítették. Az
emberek pedig mentek, mert tisztában voltak azzal, hogy ellenkező esetben
elveszíthetik a munkájukat, és a család megélhetés nélkül marad. Ezek a
szerencsétlen, Kelet-ukrajnai emberek amúgy is nagy szegénységben élnek, nem
kockáztathatták a munkahelyüket. Éppen ezért ezek az egyszerű emberek nem
vétkesek, a választási csalást valójában azok követték el, akik kényszerítették
őket és megszervezték a törvénysértést. Ezeket a személyeket fogjuk felelősségre
vonni. Máig közel 550 büntetőügy van folyamatban Ukrajnában, de nem az egyszerű
emberek, hanem a csalások megszervezői ellen. 260 ügy már bírói szakaszban van,
egyeseket letartóztattak, mások börtönbüntetésüket töltik. Többeket sújtottak
pénzbírsággal és feltételes szabadságvesztéssel. Az ügyek fele azonban még nem
került a bíróság elé.
Ami pedig az akkor elnökjelölt Viktor Juscsenko megmérgezését illeti, az ügy
vizsgálati szakban van. Szvjatoszláv Piszkun főügyész elmondta, hogy a
Főügyészség jelenleg a mérgezés időpontjának kiderítésén fáradozik. "Haladunk.
Most a szakértőké a terep. A szakértői vélemény megfogalmazása nagyon fontos az
időtényező szempontjából, mert ettől függ az ügy szereplőinek meghatározása.
Amint befejeződnek a szakértői vizsgálatok, tisztázódik az időpont."
Piszkun szerint Juscsenko "sejti", hogy ki mérgezte meg, és már "hivatalos
vallomást is tett ebben az ügyben."
- Egyébként Juscsenko megmérgezésének ügye rendkívül nehéz ügy. A Magyar
Nemzetnek adott interjúban a következő példával éltem: Tegyük fel, hogy az
étkezőasztalnál ülünk. Felveszek egy citromot, és a levét belenyomom a
teáscsészébe. Ki tudja, hogy mit nyomtam a teába? Ezért nagyon nehéz kideríteni,
ki és mikor tette a mérget Juscsenko ételébe.
Megpróbálom elmagyarázni, hogy megértsék, hogyan deríthető fel a tényállás.
Vannak gyanúsítottjaink, csak nagyon nehéz bebizonyítani, hogy ők követték el a
bűncselekményt. De ha figyelembe vesszük azt, hogy egy nagyon ritka,
kifejezetten ehhez az akcióhoz készített méregről van szó, megállapíthatjuk,
kinek a kezén ment át. Ha ez megtörtént, akkor lényegesen leszűkíthető a
gyanúsítotti kör. És amikor ez a kör az általam remélt méretűre szűkül, akkor
már sokkal könnyebb lesz nevén nevezni az elkövetőt.
Ami pedig az utóbbi időben terjedő szóbeszédet illeti, miszerint Juscsenko
önmagát mérgezte meg - szemenszedett hazugság. A bűnügyi dosszié tartalmaz egy
darabkát Juscsenko bőréből, amelyből dioxint mutattak ki. Én, a főügyész,
ezennel hivatalosan bejelentem, hogy személyesen jártam a vizsgálatokat végző
országokban, Németországban, Svájcban és Ausztriában, és meggyőződtem, hogy az
egybehangzó szakértői vélemények szerint Juscsenkót megmérgezték. Méghozzá
dioxinnal, amelyet most először oldottak fel vízben. Ez egy nagyon ritka méreg.
Ezerszer erősebb a ciánkálinál.
Jó, ha tudják, hogy csak az Úristen menthette meg az elnökünket. Igazat szólt,
amikor azt mondta, hogy az angyalok vigyáztak rá.
Ugyancsak nagy visszhangot kiváltó ügy volt a Gongadze-gyilkosság. A főügyész
szerint ezt a bűnügyet már felderítették, és a gyilkosok ellen vádat emeltek. A
gyilkossággal a jelenleg szökésben lévő Pukacs tábornokot vádolják, és a
főügyész elmondta, hogy a tábornok ellen "távollétében emeltek vádat". "Szilárd
meggyőződésem, hogy valakitől nagyon részletes utasítást kapott. A vizsgálat
feladata kideríteni, ki adta ki a parancsot". Piszkun szerint "nagyon nehéz" a
parancs forrásáról beszélni. Ez csak megdönthetetlen bizonyítékok birtokában
tehető meg. "Azon vagyunk, hogy mielőbb megszerezzük ezeket a bizonyítékokat".
Piszkun elmondta, hogy a Gongadze-gyilkosság ügye a végkifejlethez közeledik, s
csupán "három döntő momentum vár megoldásra".
Az első: Olekszij Pukacs letartóztatása. A második: Mikola Melnyicsenko
állambiztonsági ex-őrnagy vallomása. A harmadik: Gongadze földi maradványainak
igazságügyi orvos-szakértői vizsgálata.
A főügyész szerint meg kell várni a holttest vizsgálatának eredményét, s csak
azután adható át az ügy a bíróságra. Ami pedig Olekszij Pukacs felkutatását
illeti, "Román Subin, a főügyész helyettese április 6-án kérte a
belügyminisztériumtól a körözés kiadását". Piszkun elmondta, hogy Volodimir
Boldanyuk, egy Csehországban élő ukrán származású üzletember záros határidőn
belül átadja a Főügyészségnek Mikola Melnyicsenko ex-őrnagy feljegyzéseit.
Megállapítást nyert, hogy ezek azok a feljegyzések, amelyek 2000. szeptember 16.
után - Gongadze eltűnése után - készültek.
- Ami a Gongadze ügyet illeti, nagyon egyszerűnek tűnik minden - mondta
Szvjatoszláv Piszkun a budapesti ukrán központban. - Önök tudják, hogy
megtaláltuk a gyilkost. De annak idején nem sikerült végigvinni az ügyet, mert
Kucsma akkori ukrán elnök eltávolított posztomról. Pedig Pukacs már a
börtöncellában ült.
Az ukrán sajtóból tudhatjuk, hogy Piszkunt azt követően váltották le, miután
tudomására hozták, hogy a letartóztatott Pukacs tábornok kész vallomást tenni az
újságíró elrablásáról és meggyilkolásáról. "Mintha Pukacs nem várta volna
'attól' a kormánytól, hogy letartóztatják, s őszintén közölte: vagy kihozzák a
börtönből, vagy beszélni fog". Piszkun úgy sejti, hogy a tábornok szavait
lehallgatták, és Kucsma elnök már a rákövetkező napon aláírta a Piszkun
felmentésére vonatkozó rendeletet, Pukacs pedig néhány napon belül elhagyhatta a
börtönt.
- A leváltásomat követő második napon szabadon bocsátották, most pedig őt keresi
a rendőrség és a biztonsági szolgálat. Ha nem engedték volna ki, már rég vége
lenne az ügynek.
Most Melnyicsenko őrnagy magatartása nyugtalanít. Számítottam rá és hittem neki.
Elfogadtam a szalagokon rögzített változatot. A "sasok" kulcsszó volt számomra,
és nem is tévedtünk. Oda mentünk, ahová kellett - először és másodszor is. (Itt
szeretnék emlékeztetni arra, hogy Melnyicsenko Kucsma egykori ukrán elnök
testőrségének tisztje volt, s ma még tisztázatlan, hogy saját elhatározásból,
vagy főnökei megbízására rögzítette a Kucsma irodájában zajló beszélgetéseket,
amelyekből kiderült, hogy az elnök érdekelt volt Georgij Gongadze újságíró
eltűnésében. Egyébként a felvételek hitelességét mindmáig nem állapították meg.
Ami a Piszkun által emlegetett "sasokat" illeti, arról a "felforgató" bandáról
van szó, amelyik a később öngyilkosságot elkövetett akkori belügyminiszter,
Jurij Kravcsenko "védőszárnyai" alatt ténykedett. Kravcsenko szerint
Melnyicsenko felvételei derítettek fényt a "sasok" létezésére.)
- Elhittem, hogy Melnyicsenko átadja az eredeti felvételeket, és vallomást tesz,
tehát erre építettem a vádat Kucsma és a többiek ellen. Most viszont nem akar
átadni semmit sem, se nekünk, se az amerikaiaknak. Álláspontját azzal
magyarázza, hogy nem hisz sem Piszkunnak, sem pedig az amerikaiaknak. De mint
kiderült, Oroszországnak hisz, mert 65 ezerért eladta nekik a felvételeket, vagy
legalábbis egy részüket.
Két évvel ezelőtt csak annyit kértem tőle, hogy tegyen vallomást arra
vonatkozóan, hogy személyesen készítette a felvételeket. Ezzel szemben kaptam
tőle egy levelet, amelyet közjegyző hitelesített az Egyesült Államokban! Ebben a
levélben közölte, hogy rendelkezésemre bocsátja a feljegyzések másolatát. De mit
kezdjek én a másolatokkal? Nekem az eredetieket kell átadnom a szakértőknek. Ma
már kitűnő másolatok készíthetők számítógépen, de a szakértők könnyedén
kiderítik, ha montázzsal van dolguk. Ezért kellenek az eredetiek.
Éppen ezért, ukrán állampolgárként köteles vallomást tenni, és eskü alatt
vallani, hogy személyesen készítette a feljegyzéseket, minden így és akkor
történt, majd pedig átírta magnókazettára és átadta Moroznak (az USZP elnöke,
aki elsőként hozta nyilvánosságra Melnyicsenko feljegyzéseit). Ez már bizonyíték
lenne!
A második bizonyíték a következő: Pukacs tábornok letartóztatása után két nappal
Kucsma "minden indoklás nélkül" felmentett. Egyébként ebben az ügyben tanúként
szerepeltem. Leváltásom után Pukacsot nyomban szabadlábra helyezték. Most már
tudjuk, hogy Pukacs személyesen ölte meg Gongadzét! Én letartóztattam. Engem
leváltottak, őt pedig szabadon engedték! Végül is kiderült, miért váltottak le.
Ez is bizonyíték.
A harmadik bizonyíték: Grigorij Omelcsenko képviselő anyagai, amelyeket a
bizottság elé vitt. (Grigorij Omelcsenko a Gongadze-ügyet vizsgáló parlamenti
bizottság elnöke volt.) Már három éve beszél valamilyen anyagokról, amelyek a
bizottságnál vannak, de jobb lenne, ha elhozná a főügyészségre - legalább a
másolatokat. Három éve levelezünk, eljön hozzánk, vallomást tesz, de mindig
valami másról beszél. Tényleg komolyan gondolja, hogy így kideríthető az
igazság? Nemrég azt mondta, hogy négyen készítettek feljegyzéseket Kucsma
megbeszéléseiről. Tudják, miért mondta ezt? Azért, mert a négyből ketten már
nincsenek életben.
Az ukrán sajtó közlései szerint hamarosan Németországba szállítják Georgij
Gongadze földi maradványait, ahol elvégzik a holttest azonosítását. A szakértők
munkáját az újságíró édesanyja, Leszja Gongadze segíti. A szakértők szerint a
munka legalább két hónapot vesz igénybe. Szvjatoszláv Piszkun főügyész
ugyanakkor azt ígéri, hogy már júliusban átadja az ügyet a bíróságnak.
|
|