|
Köszöntjük a 10 esztendős Hromadát
Mirnij Szerhij
"Jelenleg a Közép-európai Egyetemen dolgozom, interdiszciplináris kutatásokat végzek az ökológiai tudományok karán, a politológiai karon és a legújabbkori ukrán történelemmel foglalkozó történelemtudományi központban. Többek közt a csernobili katasztrófát vizsgálom különféle tudományos és társadalmi szempontból, hiszen ez a katasztrófa globális kihatású.
Itt jegyzem meg, hogy viszonylag nem régen, két éve vagyok a Hromada olvasója. Meglepett a folyóirat magas szakmai színvonala. Egyáltalán nem érezni rajta, hogy idegen nyelvi környezetben, kisebbségben élő emberek készítik, egyáltalán nem érzékeltem, hogy kívül maradnának az élet fő áramlatain. Éppen ellenkezőleg, az élet élő lüktetését a magyarországi ukrán közösség élete révén érzékelhetjük. Hogy mi számomra ebből a jellemző? Egyrészt látom, hogyan élnek a magyarországi ukránok, mivel foglalkoznak, miképpen működnek kulturális intézményeik, amelyek mögött nincs semmilyen, bürokrácia szülte rutinszerűség. Másrész nagy érték számomra, hogy az itteni szerzők mélyrehatóbban elemzik az Ukrajna határain kívül, a diaszpórában zajló folyamatokat. Az önök folyóirata révén lehetőségünk van világlátásunk kiszélesítésére. Olvasmányaim és élményeim révén azt a következtetést vontam le, hogy a magyar főváros, és egyáltalán Magyarország nagyon jó életlehetőségeket biztosított az ukránoknak, s nemcsak a most élő nemzedékeknek, hanem a fejedelmek korától kezdve mind a mai napig folyamatosan.
Ugyanakkor azzal is tisztában vagyok, hogy nagyon sok ukrán vendégmunkás dolgozik az országban. Ez egy nagy olvasótábor, és a Hromada számára felemelő küldetés lehet eljuttatni az ukrán szót ezekhez az emberekhez".
|
|