Éhínség – ukránok nélkül?
 
 Vajon Oroszország és egyes ukrajnai politikai erők számára miért nem kívánatos, hogy az éhínséget az ukrán nemzet ellen elkövetett népirtásnak ismerjék el? Vajon miért beszélnek úgy az áldozatokról, mint „a Szovjetunió területén élt emberekről”? Vajon miért követnek el mindent, hogy akadályozzák a valóság feltárását?
 Az első kérdés: Oroszország, mint a Szovjetunió jogutódja közvetlen felelősséget visel az Ukrajnában szándékoltan elkövetett éhínségért. Egyelőre sikeresen működik a kettős mérce: Oroszország örökölte a Szovjetuniótól az aranykészletet, a valutatartalékokat és a nemzetközi elismertséget, a történelmi felelősséget azonban kizárja ebből az örökségből.
 Ha az éhínséget a holokauszthoz, az éhínség áldozatait pedig a Németországba hurcolt kényszermunkásokhoz hasonlítjuk, akkor itt is felvetődik az anyagi felelősség kérdése. Minden egyes, Ukrajnából kivitt szelet kenyér azonos értékűnek tekinthető az Auschwitzban vagy Majdanekban elgázosított zsidó ember aranyfogával, amelyből a nácik aranytömbjei öntettek. Elég fellapozni az 1933-as szovjet gabonaexport statisztikáját.
 A következő kérdés a második állami nyelvre vonatkozik. Az éhínség végzetes csapást mért az ukrán nemzet gyökerére, a falura. Az éhínség következtében leállt az ukránosítás, ugyanakkor beindult az oroszosítás úthengere. Az orosz második állami nyelvként történő elismerésének az volt a célja, hogy az éhínség kulturális csapása révén determinálja az ukránok jövőbeni sorsát.
 A népi hagyományok, az éhínség okozta pusztulás következtében, a mindennapi életvitelből átkerültek a néprajz tudományába, a tragédia elnémította nemzetünket. Az emberek millióival együtt pusztultak a dalaink is. Ezért kevés mostanság az ukrán dal, még ahhoz is kevés, hogy kitöltse egyetlen rádióadó műsorát. „Gyenge minőségűek és népszerűtlenek” – mondják a gátlástalan cinikusok, s fel sem vetődik bennük, hogy e dalok hordozóit egész egyszerűen elpusztították!
 A város és a falu egyensúlya is akkor borult fel. A fiatalok az eloroszosított városokba költöztek, mert a falvak végérvényesen elszegényedtek, nem nyújtottak semmilyen távlatot, és nemzetiségi tekintetben is felhígultak. Elpusztították a keresztény erkölcs és a nem kommunista munkamorál hordozóit. Megváltozott az ukránok demográfiai magatartása is: az éhínséget túlélt gyerekek felnőttként nem akartak sok gyereket szülni.
 Szólni kell más, lélektani kártételekről is. A fortélyos félelemről, a történelmi tények elhallgatásáról, az anyanyelv használatához, a nemzeti kultúra ápolásához kötődő félelemről, a falu és a falusi életmód iránti vonzalom eltitkolásáról. Valószínűleg az éhínség következménye az is, hogyan szavaznak mostanság az emberek. A „nekem mindegy, hogy Juscsenko vagy Janukovics győz, csak legyen mit ennem” mondatot akár így is fordíthatnánk: „jöhet bárki, csak éhínség ne legyen”. A rettegés azóta is itt van közöttünk, szomorú örökségként száll nemzedékről nemzedékre.
 A harmadik kérdés a szovjet utódrendszer felelőssége. Önök vajon elképzelhetőnek tartják, hogy Hitler szobra ma is állhatna köztéren „művészi értékéből” kifolyólag, hogy a Himmler utca nevét sem változtatnák meg arra való hivatkozással, hogy ezzel „kényelmetlenséget” okoznának lakosságnak? Mi azonban úton-útfélen találkozunk Posztisevről, Kosziorról, Petrovszkijról, Jakirról és az éhínség többi, tevékeny szervezőjéről elnevezett utcákkal.
 A szándékosan kivitelezett éhínség nem a gonosz Sztálin és környezetének „néhány melléfogása” volt, hanem a szovjet rendszer lényege. Az egész rendszeré, személyekre való tekintet nélkül – Lenintől Gorbacsovig.
 Szeretném megkérdezni: vajon Putyin nem szégyelli, hogy országának ma ugyanaz a himnusza, mint az éhínséget kitervelő, gonosz szovjet birodalomnak?
 Vajon mit kezdhetünk Olekszandr Moroz ideologikus mondatával, miszerint „részvétünket fejezzük ki az éhínség valamennyi áldozatának, tekintet nélkül a nemzetiségükre”? Ennek a gondolkodásmódnak az lehet az alapja, hogy a konkrét nemzetekre, népekre való hivatkozás manapság „politikailag nem korrekt”, mert ez által az egyes nemzetek megítélése pozitív, másoké pedig negatív lehet. Ez a nemzetellenes kommunista vagy globalista világnézet ideológiája. Az ilyen megközelítés célja a kommunizmus eszméjének felmentése a felelősség alól, a Szovjetunió és jogutódjának felmentése az ukránok ellen elkövetett bűncselekmény alól. Így kívánják elkendőzni az éhínség okozta, kulcsfontosságú ukrán nemzetpolitikai problémákat. Tulajdonképpen szeretnék minél előbb „elhagyni” az érintettek szempontjából kényelmetlen és kellemetlen „állomást”, és a kimúlt szovjet rendszer sírjába temetni a felelősséget.
 A holokauszt a náci Németország által a zsidók ellen elkövetett bűntett. Azt azonban senki se tagadja, hogy a németek a zsidókon kívül más nemzetek fiait is meggyilkolták.
 Mi most az ukrán államban élünk, nem pedig Kazahsztánban vagy a Volga mentén. A számokból világosan kiderül, hogy az 1933-as ukrajnai éhínség áldozatainak többsége ukrán nemzetiségű volt, ami egyáltalán nem mérsékli vagy szorítja háttérbe a más nemzetiségű áldozatok szenvedéseit. A szovjet rendszer által az érintett területeken a kazahok és oroszok ellen elkövetett gaztettekért a Szovjetunió jogutódai viselik a felelősséget (nemcsak az arany- és gyémánt készletek tekinthetők örökségnek). Nekünk azonban elsősorban a mi hazánkban elkövetett szovjet bűntettekről kell beszélnünk, s csak ezután következhetnek a többi szuverén államban elkövetett gaztettek. Nem szabad mindent egy kalap alá venni (mindenről általánosságban, de semmiről se konkrétan).
 Miért fontos nekünk, ukránoknak, hogy az éhínséget nemzetünk ellen elkövetett bűncselekménynek tekintsék?
 Az ukránok a gyarmatosítás évszázadában a kommunisták egyedi megsemmisítési kísérletének alanyai voltak. Mai létünk a letűnt kor öröksége. Csak akkor találhatunk újra magunkra, ha megértjük, merre és hogyan térítettek le bennünket a saját utunkról.
 Az éhínség volt az első kommunista gaztett, amelyet a közelmúltban elítélt az ukrán állam. Ezután következhetnek a többiek: a kollektivizálás, az ukrán egyház felszámolása, a krími tatárok ellen elkövetett genocídium, a Visztula hadművelet, Csernobil, az erőszakos oroszosítás. Ukrajnának le kell zárnia a kommunista korszakot.
 Az egész világ szempontjából fontos lépés, hogy az emberiség elleni bűntettek – a holokauszt, a törökországi örmények ellen elkövetett népirtás, a boszniai etnikai tisztogatás és az ukrajnai éhínség – soha többé ne ismétlődhessenek meg.
 
 Osztap Krivdik politológus